HACCP rovarirtás
HACCP RÁGCSÁLÓ-, KÁRTEVŐ- ÉS ROVARIRTÁS
A jogi előírások értelmében EU csatlakozással kezdődően az élelmiszer-feldolgozóipar után a közétkeztetés és a vendéglátás, valamint az élelmiszerforgalmazás területén is be kellett vezetni és alkalmazni a HACCP-rendszert.
Magyarországon is kötelező a HACCP-rendszer bevezetése, és folyamatos alkalmazása olyan helyeken, ahol élelmiszert és italt állítanak elő, tárolnak, szállítanak és forgalmaznak. (Járványügyi rendelet).
Kártevők elleni védekezés a HACCP-rendszer alapján
A kártevők elleni korszerű védekezés szervezése, az IPM (Integrated Pest Management) és az integrált védekezés végrehajtása, az IPC (Integrated Pest Control). Mindkét integrált forma, az IPM, illetve az IPG is ma a rendelkezésre álló valamennyi módszer, eszköz és gyakorlat alkalmazására vonatkozik.
Magukba foglalják a műszaki megoldások alkalmazását, továbbá a különféle védekezési módszercsoportok és irányelvek mellett a megrendelő szakszerű felvilágosítását is. E korszerű védekezési módszer kívánja felváltani a korábban alkalmazott eljárást, amely általában csak permetezés formájában nyilvánult meg.
HACCP kártevőirtás a gyakorlatban
A rágcsálóirtó szerek kihelyezéséhez szerelvényeket kell használni. Az etetőhelyen csak lezárható, be- és kimeneti nyílással ellátott, belül osztottan elválasztott szerelvény alkalmazható, amelyet úgy kell kialakítani, hogy az ellenőrzés alkalmával annak használata (pl. rágásnyom, fogyasztás) jól látható legyen. Az etetőládákat egytől felfelé haladó, arab számozással kell jelölni. A kihelyezett, megszámozott etetőládákat a rágcsálóirtási térképként használt alaprajzon be kell jelölni, jelmagyarázat alkalmazásával. A szerelvények olyan műanyagból készülnek, melyek megfelelő technológiával újrahasznosíthatók, tartósak, az időjárási körülményeknek jól ellenállnak.
Az Integrált Kártevőirtási Rendszer feltételezi, hogy jól felkészült szakember alapos és körültekintő munkavégzése történik, korszerű készítmények és eszközök felhasználásával. Ennek az integrált rendszernek lényege a tervezett munkavégzés és programterv, valamint az állandó monitorozással végzett rendszeres ellenőrzés. Az adatok feldolgozását megfelelő időközönként szükséges megtenni, hogy az erre illetékes személy időben megkapja. A jelentésben feltüntetésre kerül a kártevőirtás és ellenőrzés során elvégzett munka, a kiegészítő és megelőző tevékenységek, valamint azok a szükséges teendők, melyeket a megrendelőnek kell elvégezni, illetve elvégeztetnie .
A megrendelőnek fokozott figyelmet kell fordítani, hogy kártevővel fertőzött áru ne kerüljön az épületbe. Rágcsálóirtást az épületek körül a szabadtéren is szükséges elvégezni.
Mit tartalmaz a jogszabály szerinti HACCP kártevőirtás?
- A kártevőirtási szerződést, mely rögzíti hogy évente legalább kétszer eleget teszünk a hatósági előírásoknak (vagyis elvégezzük a prevenciós rovar és rágcsálóirtást).
- Átadjuk az engedélyeink másolatát, a felhasznált irtószerek biztonsági adatlapját, munkalapot és számlát, ellenőrzési naplót. Ezen kívül egy kihelyezési térképet, melyen a rágcsálóirtó pontok számozott helye kerül feltüntetésre.
Jogszabályi háttér: 18/1998. NM rendelet 4.sz. melléklete
- A 18/1998(VI.3) NM rendelet előírja, hogy a megelőzés érdekében évente legalább 2 alkalommal vegyszeres kezelést kell végezni olyan helyeken, ahol a lakók gyakran cserélődnek. Például üdülőkben, diákotthonban, munkás- és tömegszálláson, valamint szállodákban. Használt ruhákat és textilt kizárólag rovarmentes állapotban lehet forgalomba hozni.
- Megelőzés érdekében évente legalább két alkalommal vegyszeres kezelést kell végezni olyan helyeken, ahol a széksorok rögzítettek. Például váróterem, szórakozóhely, színház, mozi. Kötelező a megelőzés közforgalmú járműveken és olyan területeken, ahol a padló hézagos.
A házi legyek ellen április és október között szervezett védekezést kell folytatni, az alábbi helyeken
- egészségügyi és gyermekvédelmi intézményekben
- élelmiszerek és italok tárolására, előállítására, forgalmazására és szállítására szolgáló helyeken
- piacokon és vásárcsarnokban
- vendéglátóipari és közétkeztetési egységekben
- mezőgazdasági egységekben
- települési folyékony hulladékot ártalmatlanító telepeken
- nyilvános WC-kben
- tömegszállásokon
A csótányok elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább két alkalommal vegyszeres kezelést kell végezni
- tömegszálláson
- vendéglátóipari és közétkeztetési egységekben
- piacokon és vásárcsarnokokban
- élelmiszerek és italok előállítására, forgalmazására, szállítására, tárolására szolgáló helyeken
- egészségügyi, gyermekvédelmi és oktatási intézményekben.
A rágcsálók megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente két alkalommal rágcsálóirtást kell végezni
- kikötőkben, pályaudvarokon, repülőtereken
- romépületben, nagyobb épületbontások, építkezések területén
- bőrt, csontot, azaz szerves ipari nyersanyagokat feldolgozó vállalatok üzemi területén
- állattenyésztő és állattartó telepeken, istállókban, állatkertekben
- szeméttelepeken, települési folyékony hulladékot ártalmatlanító telepeken és a csatornahálózatban
- piacokon és vásárcsarnokokban
- vendéglátóipari és közétkeztetési egységekben
- élelmiszerek és italok előállítására, szállítására, tárolására és forgalmazására szolgáló helyeken
- egészségügyi intézményekben