1134 Budapest

Klapka u. 17.

Nyitvatartás

Hétfő-Vasárnap: 08-18

Egérirtás

A egerek között számtalan olyan járvány pusztíthat, amely más állatra és gyakran az emberre is átterjedhet. Emiatt az egérirtás elsődleges célja, hogy az embert és az emberrel együtt élő hobbi- és haszonállatokat megóvjuk az egerek által terjesztett fertőző megbetegedésektől.

 

A szeméten, hulladékon, különféle szennyezett helyeken megforduló egerek a testükre tapadt kórokozókat élelmiszerekre is átvihetik, így szerepükkel számolni kell különféle mikroorganizmusok mechanikus terjesztésében. Járványügyi és közegészségügyi jelentőségükön túl meg kell még említeni gazdasági kártételüket is, ami elsősorban nagymérvű élelmiszerfogyasztásukból adódik, de a rágásukkal (ld. elektromos vezetékek), az élelmiszerek szennyezésével vagy szétszórásával sokszor a táplálék elfogyasztásánál lényegesen nagyobb kárt okoznak.

eger

Mindezek miatt egyre nagyobb igény mutatkozik a különféle intézmények és vállalkozások, valamint a társasházkezelők és a lakossági ügyfelek részéről az egerek elleni szakszerű védekezés iránt, amiben cégünk készséggel áll rendelkezésükre. Ahhoz azonban, hogy a szakembereink a lehető legjobb eredményt érjék el, az önök együttműködése is elengedhetetlen. Éppen ezért fontos megismernie, hogy a megrendelt egérirtás milyen előkészületeket illetve utómunkálatokat igényel az Ön részéről

Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a legfontosabb teendők és ismeretek alábbi összesítésével:

Hogyan jut be az egér az ingatlanba?

Az egér apró testméretének köszönhetően kisebb réseken, nyílásokon keresztül is képes bejutni az ingatlanokba az alábbi módokon:

Az egérirtás folyamata

Szakembereink megrendelés esetén első alkalommal minden esetben egy helyszíni szemle keretében tárják fel a kérdéses probléma forrását (pl. bejutási útvonalak, gócpontok) és meghatározzák a leghatékonyabb védekezési módszereket, melyek közül az Önök számára legideálisabb megoldást kiválasztva történik meg a probléma elhárítása. A kártevő beazonosítását szakembereink a helyszíni vizsgálat során megfigyelt nyomok alapján végzik, amit bizonytalanság esetén ún. monitoring rendszer kiépítésével; csapdák illetve méregmentes csalétek használatával egészítenek ki. Ezek az eszközök irtószermentesek, és azt a célt szolgálják, hogy általuk lehetőségünk nyíljon közelebbi ismereteket szerezni a kérdéses kártevőről.

Egérirtási módszerek

Cégünk az egérirtáshoz minden esetben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) által engedélyezett készítményeket használ a járványügyi rendelet és a járványügyi központ által időszakosan kiadott módszertani útmutatók alapján. Ennek megfelelően munkatársaink a méreganyagok felhasználása során a lehető legnagyobb körültekintéssel járnak el, hogy Ön és családtagjai, továbbá házi kedvencei a legnagyobb biztonságban legyenek.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Scroll to Top