1134 Budapest

Klapka u. 17.

Nyitvatartás

Hétfő-Vasárnap: 08-18

Barna csótány? Fekete csótány? – Milyen fajta csótány van a lakásban?

Cikkünkben bemutatjuk a Magyarországon élő leggyakoribb csótány fajokat, megmutatjuk, milyen fajta csótány van a lakásban a leggyakrabban, és elmondjuk, miért kiemelten fontos ellenük a védekezés.
Rovarstop.info – információk és tanácsok mindenkinek

A Magyarországon megtalálható csótány fajokról általánosan

A Magyarországon élő 17 csótány faj közül 13 csak szabad természetben fordul elő. A maradék négy faj az, amivel most részletesen foglalkozunk. Ebből a 4 csótány fajból 3 rendkívül jól alkalmazkodott az emberi környezethez. Ez a 3 faj velünk él a házainkban, otthonainkban, és az életünkre való hatásuk miatt
egészségügyi kártevőként tartunk számon őket.
Rejtőzködő életmódjukból adódóan, emberi környezetben általában a szennyezett helyeken fordulnak elő, mint például a csatornák, szeméttárolók, pincék, szeméttelepek stb., így betegség, fertőzés terjesztő szerepük ennek köszönhető.
Általánosan jellemző, hogy a nedves helyeket keresik, folyadék nélkül pár nap alatt elpusztulnak. Táplálékuk viszont széles skálán mozog, az ételmaradékoktól kezdve, a papíron, kartonokon, szöveteken át, a bőrárukig, bármit megrágnak, és szívesen elfogyasztanak, mindenevők.
Hőmérsékleti igényük fajszinten különböző, de elmondható, hogy minimum 20 fokon, de inkább afelett érzik jól magukat.

Miért fontos ismernünk a hazai csótány fajokat?

Ahhoz, hogy tudjuk, milyen fajta csótány van a lakásunkban, és hogyan védekezzünk hatékonyan, nagyon fontos, hogy fel tudjuk ismerni, pontosan mit látunk, amikor összetalálkozunk velük, mert közegészségügyi jelentőségük óriási.

Nem véletlen, hogy a 18/1998.(VI.3) NM rendelet 36 §-a kimondja:
“A közegészségügyi szempontból jelentős rovar és rágcsálóirtás elvégzése kötelező ott, ahol ezek elszaporodása közegészségügyi kockázatot jelent.”

Ez pedig három különböző módon jelentkezik:

  • Az élelmiszereken mászkáló és azt megrágó csótányok a testükön, illetve az ürülékkel számos kórokozót terjesztenek, mint pl. a Salmonella sp., ami különösen egészségügyi intézményekben lehet rendkívül veszélyes.
  • Allergiát okoznak az arra érzékenyeknél, mert a kültakarójuk anyagai és az ürülékük előidézheti, és súlyosbíthatja is a bőrallergia és az asztma tüneteit.
  • Nem utolsó sorban pedig a látványa kedvezőtlen pszichés hatást vált ki, és akár komoly pszichés betegség is kialakulhat pl. entomofóbia (irtózás a rovaroktól) a rossz élmények hatására.

A leggyakoribb csótányfajok Magyarországon

Nézzük, milyen fajta csótány van a lakásban?

Német csótány (Blattella germanica)

Ez a faj nem csak hazánkban, hanem a világon is a legelterjedtebb. Ahol megjelenik, ott háttérbe szorítja a többi, akár őshonos csótány fajt is. Több száz irtási tapasztalat alapján elmondhatjuk, hogy főként panellakásokban, éttermekben, konyhákban gyakori és sajnos rendkívül szapora látogató.
Színe borostyánsárga, sárgásbarna, a köznyelvben „barna csótány” -ként szoktak rá hivatkozni, amikor megkérjük, hogy jellemezzék, milyen fajta csótányt láttak a lakásban. Bár minden fejlettségi állapotban hosszú szárnyakat visel, valójában nem tud repülni, ezt rendkívül ügyes mászással kompenzálja. Nyúlánk, 1,2-1,5 centiméteres termetével a legkisebb a tárgyalt 4 faj közül. Fontos bélyeg a felismerésben az is, hogy a nyakpajzson, a fejtől a szárnyak tövig két párhuzamos hosszanti sötét folt húzódik.

Német csótány
A német csótány jellegzetesen nyúlánk és világos barna színű - Fotó: juju98, iNaturalist, CC BY-NC 4.0 (https://www.inaturalist.org/observations/75726519)

Életmódja, ahogy minden csótányé, rejtőzködő, az apró résekben, fűtéscsövek mentén kitűnően terjed lakásról lakásra. A meleg helyeket szereti, olyannyira, hogy pl. 30 Celsius fokos környezetben nagyjából négyszer annyi ideig képes elélni, mint 20 fokon. Ha kifejezetten meleg a lakásunk, ez mindjárt ad is egy támpontot, hogy megállapítsuk, milyen fajta csótány van a lakásban.

Konyhai csótány (Blatta orientalis)

A német csótány mellett a másik leggyakrabban elterjedt faj. Alakja a német csótányéhoz képest tömzsi, széles, színe csillogó vörösesbarna, sötétbarna vagy fekete. Rendszerint sötét vagy „fekete csótány” – ként emlegetik nekünk. Nagyobb termetű, hossza 1,8 – 2,9 cm, kétszer akkora, mint a német csótány.

közönséges csótány
Konyhai csótány - Fotó: inaturalist.org

Szintén röpképtelen faj, nem mászik olyan ügyesen, és a mozgása is lassabb. A neve megtévesztő, ugyanis melegkedvelő fajtársához képest, a konyhai csótány hűvösebb élőhelyeket keres magának, mint például pincék, lépcsőházak, a csatornákban és vizes helyiségekben is előszeretettel tanyázik. Mivel a csatornákban is mászkál, a szalmonellánál komolyabb betegségeket is terjeszthet. 

Amerikai csótány (Periplaneta americana)

Az összes gyakori csótány faj közül a legnagyobb, testhossza átlagosan 4 cm, és majdnem 1 cm magas. Színe rozsdabarna vagy sárgásbarna, a fej mögött sárgás folttal.

amerikai csótány
Amerikai csótány jellegzetes fejfolttal. Kép: Bán Csaba Forrás:https://www.izeltlabuak.hu/talalat/79073 Licenc:CC BY 4.0

Mindkét ivar hosszú szárnyakat visel, de igen ritkán repülnek, csak a felnőtt egyedek képesek 21 fok feletti meleg hőmérsékleten repülni, de hazánkban ritka ez a viselkedésük.
Óvatos rovar, amint veszélyt észlel igyekszik eltűnni, rendkívül gyorsan mozog, az egyik leggyorsabban futó rovarként 1 tartják számon. Neve ellenére Afrikában és a Közel-Keleten őshonos, Európába amerikai import kereskedelemmel jutott be, erre utalva „hajó csótány” néven is ismert. Annak ellenére, hogy nálunk a szabadban nem képes túlélni a telet, kifejezetten jól elterjedt az emberi környezetben. Fűtött raktárakban, üzemekben jelenik meg a legtöbbször, de előfordul lakóépületekben is, és ha kedvező neki a környezet, akkor gyorsan szaporodásnak indul, és nagy populációja alakulhat ki. Mindenevők, a következőkre, a teljesség igénye nélkül, már mind volt példa: sajt, édességek, teafű, bőráru, pékáru, a keményítő a könyvek kötéseiből, kéziratok, ragasztó, emberi haj, lehullott bőrdarabok, növényi részek, ruhanemű, képeslapok, de elfogyasztják a saját elhullott fajtársaikat is – ennek fontos szerepe van az ellenük való védekezésben.

Barnacsíkos csótány (Supella longipalpa)

Eredetileg Észak-Afrikában őshonos csótányfaj, ami Európában behurcolással jelent meg, és különleges környezeti, hőmérsékleti igénye miatt olyan nagy mértékben nem telepedett meg, mint a többi ismertetett faj. Könnyű termete miatt ideálisan repül, Európában azonban a környezeti tényezők
miatt, csak a hím röpképes. Termete 1-1,4 cm, teste sötétbarna és krémszínű csíkozott, sávos megjelenésű.

Barnacsíkos csótány
Barnacsíkos csótány - Fotó: Subhajit Roy, (CC BY-NC-ND, https://www.inaturalist.org/photos/45771805)

Afrikai eredete miatt kevesebb nedvességre van szüksége, mint a többi csótány fajnak, kifejezetten száraz környezetben is megél, emiatt olyan helyeken is megtaláljuk, ahol a többi csótány fajt nem. Lakásokon belül inkább a szobákban, bútorok környezetében találhatjuk meg, emiatt nevezik „bútorcsótány” – nak is.
Életmódja miatt lakásokban, apartmanokban, hotelekben, kórházakban jellemzőbb, mint vizes helyiségekben, konyhákban, éttermekben. Nagy hőmérsékleti igénye az egyetlen érzékeny pontja, számára az ideális a 28 fok és fölötte, például ideális számára az elektromos berendezések által kibocsátott meleg környezetet, előszeretettel fészkel tv berendezések mögötti meleg sarkokban,
innen ered a másik elnevezése, a „Tv-csótány”.

Kertvárosi erdeicsótány (Ectobius vittiventris)

A csótány, ami ártalmatlan.

Szót kell ejtenünk erről az ártalmatlan, természetben élő csótányfajról, mert néha bekerül a lakásainkba. Bejutása pusztán abból ered, hogy vonzza a fény, és szúnyogháló, vagy rovarháló hiányában berepül a lakásainkba. Ugyanis ez az a csótány faj, ami repül. Könnyen azonosítható erről a tulajdonságáról, valamint fél – egy centis testméretéről, okkersárga színéről. Ha betéved az épületekbe, táplálékhiány miatt csak néhány napig marad életben, mert csak növényi eredetű táplálékot fogyaszt. Védekezni ellene a legegyszerűbb az ablakokon, ajtókon lévő szúnyoghálóval lehet. Ha betévedt, és nem félünk tőle, érdemes egyszerűen csak kitessékelni, mert nem bánt minket, a természetben pedig hasznos élőlény.

Kertvárosi erdeicsótány
Kertvárosi erdeicsótány - Szerző: Florist98; Forrás: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/493226; Licenc: CC BY 4.0

A csótányok gyakori előfordulási helyei Magyarországon

Tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy nem nagyon van olyan település, ahol ne bukkannának fel.

Ahol a leggyakrabban megjelennek

Ahogy jellemzésüknél is kiderült, a legtöbbször a rejtett, és ebből adódóan sokszor szennyezett helyeken találhatunk rájuk. Ilyen hely például a lefolyók környéke, fali csőáttörések, társasházakban futó strangok, wc-k környéke, vagy a szeméttárolók környezete. De tipikusan kedvelt búvóhelyek a fürdőszobák, vagy a konyhaszekrények, hűtőszekrények és tűzhelyek mögötti részek is. A társasházak igen nagy veszélynek vannak kitéve mivel a csótányok minden akadály nélkül képesek vándorolni lakásról lakásra.

Honnan tudjuk, hogy csótány van a lakásban?

A csótányok nem szeretik a fényt, összetett szemük a sötétben aktív életmódhoz alkalmazkodott, így, ha megtelepednek, elég sokáig nem derül ki, hogy nálunk rejtőznek. Az idő ezesetben nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Több ügyfél visszajelzése szerint először csak egy-egy példányt láttak, de néhány
héten belül komoly fertőzés alakult ki.

Árulkodó jelek

A legegyértelműbbek a fizikai jelek, például, ha éjszaka előbújó rovarokkal találkozunk. Ilyenkor érdemes megfigyelni, hogy merre futnak, mert arra találjuk a búvóhelyeiket, amiket fel kell deríteni.
További erős jelzés a jelenlétükre, ha elpusztult csótányokat, vagy vedlésnyomokat találunk. Ahogy nőnek a fiatalabb egyedek, többször is levedlik a bőrüket életükben, és ezeket szerteszét megtalálhatjuk a fertőzött területen. A levedlett bőr fontos határozó bélyeg is egyben, vizsgálatával kideríthetjük, hogy
milyen fajta csótány telepedett meg a lakásban. Találhatunk a nőstények által elrejtett petetokokat, vagy ürüléket is, ezek kis apró sötét pöttyök, kávénak vagy borsnak tűnhetnek, elhelyezkedésük fontos, a
búvóhelyek közelségét jelzi. Amikor már több egyed rejtőzik, akkor elárulja őket a jellegzetes dohos, édeskés szag is, amit a bűzmirigyük termel. Ha ezt érezzük, akkor már jóval többen vannak, mint gondolnánk.

Hatékony csótányirtás

Általánosan elmondható, hogy nagyon sokan próbálkoznak elsőre házi praktikákkal. Sajnos a mi tapasztalataink szerint ezek csak ideiglenes vagy kismértékű fertőzés esetén vethetők be, és megoldásnak inkább kérdésesek, mint hatásosak.

Mi működik valójában?

A házipraktikákon kívül, a csapdák sem nyújtanak hatékony megoldást, ezek inkább csak monitoring célra alkalmasak, arra viszont kitűnőek. A csapdába ragadt csótányok méretéből, számából és kinézetéből a szakemberek fontos információkhoz jutnak. A csótányok elleni hatékony fellépést szakember tudja megtenni, a tartós eredmény csak professzionális csótányirtó módszerekkel érhető el.
Mi magunk is, többféle professzionális módszert együttesen kombinálva, a csótányok életmódjához igazított speciális irtó anyaggal dolgozva vesszük fel a küzdelmet a csótányfertőzéssel. Gélezést használunk, amely időeltolódással, a búvóhelyeken fejti ki hatását, permetezést használunk mikrokapszulás irtó anyaggal, ami közvetlenül hat a rovarokra, és csalétek gócpontokra való kihelyezésével juttatjuk be a populációba az irtószert.

A csótányirtás jogi háttere Magyarországon

Mire kötelez a törvény?

A 18/1998.(VI.3) NM rendelet 36§-a egyértelműen előírja a csótányirtás kötelezettségét, ha azok közegészségügyi kockázatot jelentenek.
A csótányokat jobban megismerve elmondhatjuk, hogy megjelenésük, szinte minden esetben közegészségügyi kockázat. Ez különösen igaz pl. közintézményeknél, óvodák, iskolák, idősotthonok, kórházak és vendéglátóhelyek, boltok, és társasházak közös területei esetén.

Összegzés - Mit tehetünk a Magyarországon élő csótányfajok ellen?

Első lépésként minden esetben a megelőzés fontosságát hangsúlyoznánk: vannak alapvető teendők, amik alkalmazásával nagy eséllyel távol tarthatók a csótányok. Ezzel kapcsolatos tanácsainkat a megelőzéssel foglalkozó cikkünkben olvashatják. Ami biztos, több éves tapasztalatunk alapján kijelenthetjük: ahol csótány van, ott azonnal cselekedni kell!
Az időfaktor rendkívül fontos, a csótányok gyorsan szaporodnak, alkalmazkodnak és nem tűnnek el maguktól, ha egyszer megtelepedtek.

Figyeljük a jeleket, kerüljük a házi praktikákat, hívjunk minél hamarabb szakembert és tartsuk be a jogszabályokban leírtakat.

Hivatkozások:
Szakkönyvek
inaturalist.org
sciencedirect.com
en.wikipedia.org
1 – (Merritt, Thomas M. (July 31, 1999). „Chapter 39 – Fastest Runner”. Book of Insect Records.)

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel!

Scroll to Top

Készpénzes fizetés esetén 10% kedvezményt biztosítunk szolgáltatásaink árából

Kérjük, a kedvezmény igénybevételét előre jelezzék!